FEDEZZ FEL EGY MÁS VILÁGOT

3. fejezet: Látható és láthatatlan világok

Teremtő Tudat: Látható és láthatatlan világok – képzelet | PSYNET

Amikor megérkezünk a randi helyszínére, már hevesen dobog a szívünk, és keresztül-kasul száguld a képzeletünkben mindenféle gondolat. Jó ruhát vettem fel? Jól áll a hajam? Mit jelent, hogy késik?  Megfelelő hely lesz ez a randihoz? Meg fogjuk egyáltalán ismerni egymást? Mi lesz, ha egészen másképp néz ki, mint a fotókon? 

Az érzékszerveink csúcsra járatva továbbítják számunkra az információkat. A tekintetünkkel szüntelenül pásztázzuk a teret, keressük a fotók alapján ismerősnek tűnő arcot. A hallásunk is élesebb a szokásosnál, hátha nem vesszük észre, és egyszer csak megszólít. Erről pedig semmiképp sem szeretnénk lemaradni.

Aztán egyszer csak meglátjuk. Azonnal megfogalmazódik bennünk egy első vélemény, és megkönnyebülten vesszük tudomásul, hogy élőben még jobban néz ki, mint a képeken. Innentől kezdve még több motivációnk lesz arra, hogy „jól szerepeljünk“, és mi is bejöjjünk a randitársnak.

A randi első perceiben számtalan inger ér bennünket, ezeket két fő csoportra bonthatjuk:  vannak a külső ingerek, amiket az érzékszerveink továbbítanak számunkra. Ilyen a látás („de jól néz ki“), az üdvözlésnél sorra kerülő érintés („szeretem a puha, meleg kezét“), a hallás („milyen erotikusan cseng a hangja“), a szaglás („jó illata van ennek a parfümnek“), és vannak a belső ingerek, azok a gondolatok és érzések, amik a külső ingerekhez társulnak (pl. a zárójelbe tett gondolatok), de lehetnek a pillanatnyi helyzettől független gondolataink is („basszus, nem adtam enni a cicának, mielőtt elindultam“).

Az elme: külső és belső ingerek olvasztótégelye | PSYNET

Az elme: külső és belső ingerek olvasztótégelye

A külső és a belső ingerek tehát kölcsönhatásba lépnek egymással. A randipartnerünk látványa, hangja, illata, érintése gondolatokat és érzéseket ébreszt bennünk. Lehet, hogy még bátortalanok leszünk, és nem fogjuk őket bókként megosztani a másikkal, de az is elképzelhető, hogy beleszőjük a beszélgetésünkbe a benyomásainkat. 

Nevezzük el elmének azt a működést magunkban, ahol a külső és belső impulzusok találkoznak, és ahol megszületnek az ingerek nyomán a döntések. Ilyen döntés lehet, hogy megkérdezzük a partnerünket, hogy megiszunk-e közösen valamit, vagy úgy próbálunk meg leülni, hogy minél közelebb legyünk hozzá. 

A randi során tapasztalt hatásokat, élményeket és a közben megfogalmazódó gondolatokat, több-kevesebb tudatossággal éljük meg. A tudatos eseményeket, és a közben bennünk létrejött gondolatokat, érzelmeket később is elő tudjuk hívni. Az elme tehát el is raktározza számunkra ezeket az ingereket, így a jövőben is bármikor felidézhetjük őket.

Azonban miközben a másik szemébe nézünk, figyelünk rá, egyre jobban elmélyedünk a beszélgetésünkben, történik egy sor olyan dolog bennünk, amelyre ott és akkor sem vagyunk tudatosak, és nem is fogunk ilyesmire emlékezni sem. Ugyanis azok a gondolatok, amik megfogalmazódnak bennünk, miközben nézzük, hallgatjuk, érezzük a másikat, mélyebb gyökerekkel rendelkeznek, mint hinnénk. Miért gondoljuk azt, hogy „jól néz ki“, „hogy erotikusan cseng a hangja“, vagy miért vonz bennünket a parfümjének illata? Mitől tetszik valami egy másik emberben, és mitől válik egy tulajdonság számunkra taszítóvá?

Az elménk onnantól kezdve, hogy magzatként képesek vagyunk érzékelni a környezeti ingereket, mindent elraktároz és ösztönösen „értékel“. Van egy „jó élmény“ és egy „rossz élmény“ fiókunk. Ha anya beül velünk várandósan egy moziba, és megszólal dörgő hangon a dolby surround, összerezzen az egész testünk (a magzatvíz jól vezeti a hangot), és riadtan keresnénk menedéket, de nincs hová bújni az erős hatás elől.

Ez lehet életünk első  tehetetlenség érzése, és a korai élmény miatt egy olyan érzelmi állapottá váhat, ami beépül elménk legmélyebb rétegeibe, sőt akár a sejtszinten is megjelenik. Így lesz a tehetetlenség egy gyökértrauma. Egy olyan érzelmi állapot, ami életünk hajnalán rosszul érintett, és ezért mindig negatív érzésként fogjuk megélni. Bekerült a „rossz“ fiókba, azon érzelmi állapotok közé, amiket a jövőben próbálunk majd elkerülni. Azonban az életünk során még számtalanszor bele fogunk futni hasonló helyzetekbe, és mindegyik alkalommal aktiválódni fog a gyökértrauma. Idővel egyre újabb tehetetlenség-élmények rakódnak az első traumára, láncszerűen fűződnek fel egymásra. Az első élményekre már emlékezni sem fogunk, eltemetjük  elménk „tehetetlenség“ és „rossz“ feliratú fiókjának mélységeibe. 

Természetesen ugyanúgy elkezdjük megtölteni életünk első napjaitól kezdve a „jó“ feliratú fiókot is élményekkel, amelyek örömöt, élvezetet nyújtanak. Az első tapasztalatokat itt is anyával és a közvetlen környezetünkkel kapcsolatban szerezzük. Anya, majd később apa, vagy más személyek, akiket érzékelünk magunk körül, és jó érzéseket okoznak – ők jelentik az etalont. 

Anya testének íze, az érintései által keltett belső élmények ugyanolyan esszenciális alapok lesznek elménk és testünk számára, mint a gyökértraumák. Ezeket az sem fogja felülírni, ha később rossz élményeket is szerzünk az életünket domináló személyek által. Például anya érintése nem csak kellemes, hanem fájdalmas is lehet, ha kapunk tőle egy pofont. Ez nem fogja átírni az eredeti kellemes érzéseket, azok megmaradnak a „jó“ fiókban. De ambivalenssé válik az érintésekkel való viszonyunk, mert lesznek érintések, amik a „rossz“ fiókba kerülnek. Nem fogadunk el automatikusan minden érintést, bizalmatlanná is válhatunk velük kapcsolatban.

Ahogy a gyökértraumák okozta rossz érzéseket megpróbáljuk egész életünkben elkerülni, úgy a jó érzéseket okozó helyzeteket szeretnénk reprodukálni, újra és újra átélni. Így válhat például anya-apa tekintete, szájának formája vagy az általa keltett testérzet olyan mély belső pszichés motivációvá, amit minden kapcsolatunkban keresni fogunk – akkor is, ha ez nem tudatos bennünk, nem fogalmazunk meg ilyen szándékot, gondolatokat.

Mélytudati ingerek a példánkban | PSYNET

“Szeretem az érintését”

Az elménkben összeolvadó belső ingereket tehát két csoportra bonthatjuk: egy részük tudatosodó gondolat és érzelem, és van egy emögött álló mélyebb pszichés réteg, amely a tudattalan belső ingereket tartalmazza, mi ez utóbbit hívjuk mélytudatnak vagy mélyelmének. A mélytudat mindazokat az emlékeket és hozzájuk kapcsolódó érzelmeket tartalmazza, amelyek a fogantatás pillanatától halmozódnak bennünk, de amelyekre tudatosan nem emlészünk. Módosult tudatállapotban – pl. mélyebb relaxációban, hipnózisban, álomban – ezek az emlékek reaktiválódhatnak, ismét tudatossá válhatnak. Újra átélhetjük például, milyen érzés volt kisgyermekként, amikor anya megsimogatott.

Megtapasztalhatjuk ilyen esetekben, hogy a tudatossá váló kisgyerekkori emlékekhez egészen sajátos minőségű és intenzív érzések, gondolatok tartoznak. Ennek az az oka, hogy abban a korban még másképp dolgozza fel az elme a külső ingereket. A kisgyermekek belső világa, képzelete sokkal dinamikusabb, mint a felnőtteké, az elmében a külső ingerek még szabad belső asszociációkat ébresztenek. 

Amikor fiatal koromban elkezdtem mélytudati gyakorlatokat végezni, ahol többek között azzal kísérleteztem, mi a legkorábbi gyermekkori emlék, amit fel tudok idézni, meglepő felfedezést tettem már az első alkalommal. A gyakorlat közben egyszercsak megjelent bennem egy érzés, hogy nagyon izgulok, és egy kép: egy szárítókötélen csimpaszkodva mászok ki egy ablakon, előttem egy maci és más játékállatok. 

Mind a képek, mind az érzések teljesen irracionálisak voltak, de határozottan emlékként jelentek meg bennem. Anyukámnál rákérdezve derült ki, hogy ez egy jelenet egy meséből, amit kb. 2 éves koromban olvasott fel nekem. A játékok az őket „terrorizáló“ kisfiú elől szerettek volna elmenekülni.

Képzelet és intuitív képzelet

Az intuitív képzelet szerepe az életünkben

Láthatjuk, hogy az elme számtalan feladatot és funkciót lát el egyszerre: belső képekké alakítja a külső ingereket, érzéseket kapcsol hozzá, asszociál korábbi emlékekre és összeköti őket az újabbakkal, rendszerezi és elmenti az információkat. Egy részüket felsőbb polcokra rakja, ahol „szem előtt vannak“ és levehetjük őket, azaz gyorsan felidézhetőek vagy aktiválhatóak. Másokat alsóbb polcokra rak, vagy épp „leviszi a pincében álló dobozokba“. A pincének megfeleltethető mélytudatban tárolt információk tudatosításáért már meg kell dolgozni, de ettől ugyanúgy jelen vannak az életünkben, és mint láttuk, jelentős hatást tudnak ránk gyakorolni hétköznapi helyzetekben és döntésekben is.

Az elme fontos területe a képzelet, ami egyfajta kreatív „rendező- és játszószoba“. A figyelmünk fókusza határozza meg, hogy ebben milyen képek és érzelmek kavarognak, ütköznek, rendeződnek. Elgondolhatjuk úgy, hogy belépünk a képzelet-szobába, ami telis-tele van emlék-polcokkal, gondolat-dobozokkal, érzelem-játékokkal. Eldöntjük, mit veszünk le a polcról, és mivel kezdünk el foglalkozni, a sok lehetőség közül mi kapja meg a figyelmünket.

A képzeletünket két részre is oszthatjuk: a felsőbb, tudatosabb részében mozgatjuk mindazokat a képeket és érzéseket, amiket akaratlagosan szeretnénk a figyelmünk középpontjában tudni. 

Ha a randi után felszállunk buszra és elindulunk haza, tucatszor végig fogjuk pörgetni magunkban az előző órák minden számunkra fontosabb mozzanatát. Újra és újra megelevenítjük a számunkra kedves képeket, az elhangzott mondatokat, és egyre több érzelmet, gondolatot kapcsolunk hozzájuk. 

Ha viszont nem az épp aktuális emlékeink kötnek le, hanem szeretnénk szabadon szárnyalni a képzeletünkkel, vagy régi, közelebbről nem meghatározott emlékeket felidézni (nincs kifejezetten tudatos célja a kutakodásnak), akkor váratlan képek és érzések is megjelenhetnek bennünk. Mint a fenti mélytudati gyakorlatomban, ahol egy kisgyerekkori mese képei elevenedtek meg bennem. Ilyen állapotokban az intuitív képzeletünkben mélyedünk el, ami már a mélytudat része. Tehát lemegyünk a pincébe, és felhozunk egy rég nem látott, porosodó dobozt a játszószobánkba. A belső képek csak egy pillanatig tartózkodnak az intuitív képzelet tartományában, innen átkerülnek az aktív, tudatos képzelet területére. 

Ahogy felszínre jöttek bennem a valóságosként megélt gyerekkori mese képei és érzései, az elmém azonnal analizáló üzemmódba kapcsolt. Behúzta a képeket az aktív képzeletembe, jobbra-balra tologatta, értelmezte őket. Összehasonlította más emlékdobozok tartalmával, kereste a lehetséges asszociációkat, és természetesen főleg a racionális magyarázatot egy irracionálisnak tűnő emlékre.

Az elme intuitív képzelete kiemelt szerepet játszik mindazok életében, akik számára fontos a kreativitás. Festők, írók, zenészek, feltalálók állandó kísérője az intuíció, de többé-kevésbé mindannyian használjuk az intuitív képzeletet. Ha máskor nem, akkor olyan helyzetekben, ahol álmodozunk a jövőnkről.

A randi még véget sem ért, máris a jövőn törjük a fejünket. Mikor írjak rá? Hogyan fogalmazzam meg, hogy mit éreztem az első randin? Mit mondok a családnak, barátoknak? Mikor találkozunk legközelebb, és akkor mi történjen? Szeretném megcsókolni, biztosan jó érzés lesz. Megjelenik a képzeletünkben egy kép a csókról, és mindazokról a kellemes érzésekről, amit ki fog váltani bennünk.

A képzeletünkben tehát nem csak múltbéli emlékekkel, képekkel és érzésekkel dolgozunk, hanem projektálunk is a jövőbe. Többnyire múltbéli képekkel, elraktározott tudatos és mélytudati információkkal dolgozunk akkor is, amikor a jövőt képzeljük el. Azonban sokan „álmodozás“ közben intenzíven kapcsolódunk az intuitív képzelethez is, ilyenkor tudatos múltbéli emlékekhez szinte alig csatolunk vissza, hanem szabadon szárnyal a képzeletünk.  

Előfordulhatnak helyzetek az életünkben, amikor olyan képek jelennek meg az intuitív képzelet közvetítésével az elménk tudatos tartományában, amelyeken magunk is meglepődünk. Spontán is előfordulhatnak, ha épp elbambulunk vagy relaxálunk, de főleg módosult tudatállapotban, mélyebb meditációkban vagy hipnózisban. 

Ezekhez a belső képekhez vagy szimbólumokhoz erős érzelmek társulnak, de a képek tartalma irracionálisnak tűnhet, olyannak, ami logikusan nem kapcsolódhat az életünkhöz, mert annyira más környezetből származik. Lehetnek képeink arról, hogy egy olyan országban járunk, ahol valójában sosem voltunk. Vagy mintha egy másik korszak képei lennének, a történelmi múltból, vagy épp a jövőből. Mivel érzelmek kapcsolódnak a képekhez, egyesek úgy értelmezik ezeket az élményeket, hogy a saját múltjukat vagy jövőjüket látják („előző élet“ vagy „jövendőbeli élet“). Ami „belülről“ jön, azzal jobban tudunk azonosulni, a saját emlékünknek, gondolatunknak tartjuk.

Idézzük fel az előbb leírt kis történetemet, amikor „visszaemlékeztem“ arra, ahogy a játékokkal mászom a szárítókötélen. Az emlék valóban az enyém, hallottam ezt a történetet, de az már gyermeki képzelet eredménye, hogy belehelyeztem magam az eseményekbe. Kisgyermekként az elme figyelmének fókusza még inkább a mélytudatra irányul, mint a külső fizikai ingerekre. Ezért mindent, amit látunk, hallunk, megmerítjük a mélytudat világában, a képzeletünk ekkor még szinte csak intuitív.

Kollektív mélytudat és képzelet

Kollektív mélytudat és kollektív képzelet

Van a tudatnak, és benne a képzeletnek egy olyan tartománya, amit eddig nem vettünk figyelembe. Ez az ún. kollektív mélytudat, de hívjuk kollektív elmének vagy hiperelmének/hipertudatnak is. Ez a kollektív rendszer túlmutat a saját élményeinken alapuló belső képeken és érzelmeken. Olyan esszenciális, rendkívüli pszichés energiákat mozgató ősképeket tartalmaz, amelyek az élet több évmilliárddal ezelőtti hajnala óta meghatározó elemei a fejlődésnek. Ahogy a tudatos és mélytudati elmének is van „képező tartománya“, úgy a kollektív elmének is, ez a kollektív képzelet. 

A tudatnak egyetlen minősége sem passzív, működése nem korlátozódik kizárólag az emlékek, információk tárolására. A kollektív mélytudati ősképek sem statikusak, folyamatosan formálódnak, alakulnak azoknak az információknak a hatására, amiket átáramoltatunk a tudaton. A képzelet – intuitív képzelet – kollektív képzelet hármassága tulajdonképpen egy egységet képez, ugyanannak a képeket, információkat mozgató rendszernek a különböző minőségei. 

A pszichés rendszerünk alapja a kollektív képzelet, ez töltődik be elsőként a fogantatásunk után. Csak a fizikai térből érkező impulzusok hatására kezdenek el kialakulni a tudatnak – és ezen belül képzeletnek is – azok a minőségei, amelyek segítik az elmét a külső ingerek hatékony feldolgozásában.

A randinkat felidézve eszünkbe sem jut, hogy miközben élveztük a látványt, a hangokat, az illatokat és érintéseket, a mélytudatunkban sok más mellett az édesanyánkhoz köthető képek kavarogtak, és olyan ősi élmények mentén kapcsolódtunk a kollektív mélytudat világához, mint az anyaság, a női–férfi szerepek, az eggyéválás. A kollektív rendszer igazi lényege, hogy összeköti az élet megnyilvánulásainak egyes elemeit, egymásba fonva tudat és képzelet mélységeit.

Tehát nem csak az érzészerveinkkel felfogott fizikai világ „ér össze“, alkot egy közösen észlelhető és tapasztalható rendszert. Teljesen természetesnek tűnik számunkra, hogy a randink helyszínét a társunkkal hasonlóan látjuk, legalábbis a tárgyi valóság esszenciális részét illetően. Konszenzus lesz közöttünk abban, hogy székeken ülünk, és csészéből isszuk a kávét, amelynek barna a színe. Különbözőségek abban lehetnek, hogy a széket kényelmesnek, a kávét finomnak tartjuk-e. 

Látni fogjuk majd, hogy ezt a konszenzusos valóságot, és annak az együttes érzékelését eleve csak a kollektív képzeletben lezajló folyamatok teszik lehetővé.

Különösen izgalmas, még felfedezésre váró terület, hogyan nyilvánul meg a kollektív mélytudat és képzelet más élőlényeknél. Tudunk arról, hogy sok állatfaj álmodik, azaz kapcsolódik a mélytudati tartományokhoz, és használja a képzeletét is, mégha nem is olyan összetett és absztrakt módon, mint az ember. Ez azonban csak annyit jelent, hogy kevésbé fejlett az elmének az a területe, amely a fizikai ingerek széles tartományát dolgozza fel, és használja a mindennapi döntésekhez. Az állatvilág ellenben sokkal hatékonyabban kapcsolódik az ösztönös működéshez, amelynek gyökerei a kollektív mélytudatban és képzeletben lehetnek.

Részletesen is kifejtem majd később, hogyan használja és formálja az élő rendszer egésze a kollektív mélytudatot, ez pedig a fajok közötti kommunikáció és együttműködés teljesen új dimenzióját tárja fel előttünk. A természeti népek életében az állatvilággal közös kollektív képzelet magától értetődő, évezredeken keresztül továbbadott tudáson és tapasztalatokon alapul. Nem csak a sámánok, törzsi gyógyítók képessége volt a révülés módosult tudatállapotát használva elmerülni a kollektív képzelet világában. Számtalan törzsi rituálé, közösségi tánc célja volt, hogy a csoportok tagjait egymásra hangolja, és a totemállatokkal közös képzelet világába repítse, onnan merítve erőt, bátorságot, összetartást, bölcsességet.

A kollektív képzelet lehetővé teszi, hogy az elménk kapcsolódni tud olyan belső élményekhez, amelyek térben és időben távol vannak a jelenünktől. 

Más emberek, élőlények jelenbeli vagy múltbéli képzelete hullámzik végig a kollektív képzelet végtelen világán, hogy beszűrődjön a fényük a saját elménkbe. Az intuitív képzelet hídként köti össze a jelenre fókuszáló elménket a kollektív képzelettel, és ezen keresztül a tér és az idő minden pontjával. Mert ahol jelen van az élet, és észleli a környezetét, ott a belső képekké formálódó külső ingerek vándorútra indulnak a kollektív rendszerben, és mindannyiunk számára hozzáférhetővé teszik a tér-időben formálódó eseményeket.

Ennek a felismerése, és az ebben rejlő elképesztő lehetőségek kiaknázása alapjaiban változtathatja meg az emberiség viszonyát a környezetéhez, saját fajtársaihoz és más élőlényekhez. Minden létező szempár, minden fül, minden érzékelő receptor egy lehetőség számunkra is, hogy a kollektív képzeletre hangolva korlátlan ismereteket szerezhessünk a világunkról. De amint  majd látni fogjuk, még ennél is többről van szó; a kollektív rendszerekben áramló információkat ugyanis nem csak észlelhetjük, hanem ezzel együtt folyamatosan „programozzuk“ is. Ennek pedig messzemenő hatásai vannak, nem csak a kollektív képzelet világában, hanem a külső érzékszerveinkkel észlelhető anyagi valóság formálásában is.

A kollektív képzelet a kollektív pszichés tér egyik megnyilvánulása | PSYNET

Lehetőséged van arra, hogy egyben, PDF-formátumban kapd kézhez “Az elme forradalma” című kiadvány két részét (“Teremtő tudat” és “A kollektív faj”). Az e-mail címedre tudjuk elküldeni.

Az írásos anyagot folyamatosan frissítjük a legújabb ismeretekkel, az aktualizált verziókat automatikusan továbbítjuk neked (max. évi 3-4 alkalommal). Azt itt megadott e-mail címet más célra nem használjuk.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: email
Email