psynet-elme-labor-alapok

Az elme metaelmélete

Mint befalazott remeték …. sajátos különböző nyelveken mormolnak valamit, amit csak ők maguk értenek meg” – írta Boulding a gyorsan fejlődő, és egymástól rohamosan távolodó tudományterületekről. A tudásnak vannak részterületei – mint a fizika és a matematika -, amelyek már évtizedek óta keresik a közös gyökereiket, azt az elméletet, amiből minden törvényszerűség és ismeret levezethető. A NAGY SZINTÉZISBŐL azonban a társadalomtudományok teljesen kimaradnak. Különösen a pszichológiában hiányzik egy olyan koherens ismeretanyag, amely lehetővé teszi a kapcsolódását a legújabb természettudományi felismerésekhez. Pont a leglényegesebb fogalmakkal kapcsolatban – amilyen az elme ill. tudat – hiányoznak azok a definíciók, amelyek lehetővé tennék az áttörést.

Az 1990-es években a tudatalatti világa iránt érdeklődők kis csoportja budapesti otthonaikban beszélgetni kezdett a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter által megalkotott személyes és kollektív tudattalan fogalmának elméletéről és  gyakorlati jelentőségéről.

Jung a pszichés működést három fő részre bontotta, tudatra, személyes tudattalanra és kollektív tudattalanra. Műveiben érintőlegesen utalt még a határtalan fogalmára, mint a kollektív tudattalan legalsó régiójára (ami az emberi és állati lét ősmúltján is túli, egészen az élet keletkezéséig érő pszichés tartalmak helye), de ezt nem fejtette ki bővebben.

A 90-es évek „beszélgetős csoportjából“ egy idő után munkacsoport lett. A kutatásaink alapját kezdetben vezetett autohipnózis ülések képezték: a csoport egyik, néha két tagja önszuggesztiókkal érte el a hipnózisnak azt a mélységét, amire egy adott feladathoz szükségünk volt.

8 év és közel 200 ülés után az a határozott vélemény alakult ki bennünk, hogy a tudattalan rejtélyes világa egy olyan komplex pszichés struktúra, amelynek folyamatait mind a Jung-féle elméletek, mind más aktuális pszichológiai modellek csak részeiben írják le. Több olyan jelenséget tapasztaltunk, amelyre jelenleg nincs konszenzusosan elfogadott magyarázat.

Pszichológia és kvantumfizika

Elkezdtünk kidolgozni egy hipotézist, amely az évek során folyamatosan formálódott, ahogy újabb és újabb ismeretekre tettünk szert. Jelentős előrelépést hozott, amikor az elme működését, ezenbelül pedig a tudattalan folyamatokat a kvantumfizika perspektívájából kezdtük értelmezni. Az elmélet fontos megállapítása, hogy a tudattalanban tárolt információk úgy viselkednek, mint a szuperponált kvantumok; a tudattalan információ hullámfüggvénye a megfigyelés (tudatossá válás) hatására omlik össze, válik számunkra értelmezhető információvá. Ez a megállapítás új megvilágításba helyez tudattalan folyamatokat, új értelmezési lehetőséget ad az álomnak nevezett jelenségre is.

Az alábbiakban összefoglaljuk a PSYNET hipotetikus elme- és tudatmodelljének fontosabb fogalmait. Mivel az általunk felállított hipotézisben a tudattalan tulajdonságai sok szempontból eltérnek a Jung-féle modellben megfogalmazottaktól, a fogalmi zavarok elkerülése érdekében új fogalmi definíciókat vezettünk be.

A fogalmi magyarázatok megalkotásánál fontos szempont volt, hogy minél közérthetőbbek legyenek, ne legyen szükség átfogó tudományos ismeretekre ahhoz, hogy valaki értelmezni tudja őket. Úgy gondoljuk, a NAGY SZINTÉZIS egyik feltétele, hogy ne csak egy szűk kör által értelmezhető módon fogalmazzon meg információkat, hanem minél szélesebb kör számára legyen befogadható, tudatosítható.

A tudat-kutatáshoz kapcsolódó fogalmaink folyamatosan formálódnak azzal párhuzamosan, ahogy új ismeretekre, tapasztalatokra teszünk szerint a kutatási projektjeinkben. A fogalmi magyarázatokhoz tartozó ábrák címe alatti jelzés (pl. v190125) azt jelzi, hogy mikori dátummal aktualizáltuk utoljára az adott fogalomhoz tartozó információkat (a példa esetében 2019. január 25-én).

A pszichés tér

Miközben a mindennapi életünket éljük, ingerek milliói érnek bennünket percről percre, ezeknek a túlnyomó többségét nem is tudatosítjuk magunkban. A bennünket érő ingereket két fő kategóriába sorolhatjuk. Vannak az ún. környezeti ingerek (nevezhetjük őket fizikai vagy külső ingereknek is), illetve a pszichés (vagy belső) ingerek.

Sétálsz az utcán: látod az autókat, épületeket, embereket, különböző tárgyakat, hallod az autók zúgását, dudálását, az emberek beszélgetéseit, érzed a bőrödön a napfény melegét és a lágy szellőt, megcsap a kipufogógáz szaga, a melletted elhaladó ember illata. Közben azon gondolkozol, mit fogsz főzni ebédre, eszedbe jut a telefonod, előveszed, végighúzod a képernyőn az ujjaid, elkezded olvasni. Egyes dolgokon mosolyogsz, más dolgok felbosszantanak.

Kiemeltünk egy tetszőleges pillanatképet a mindennapi életünkből. Meg tudod mondani, az előbb felsorolt hatások közül melyek a külső ingerek és mik számítanak pszichés hatásnak?

Minden információ, amit az érzékszerveid rögzítenek (függetlenül attól, megjegyzed-e magadnak vagy azonnal el is felejted, amit érzékeltél), fizikai inger. Általában azt, amit így érzékelünk, tartjuk valóságosnak, ez a fizikai világ vagy fizikai valóság.

psynet-kulso-es-belso-ingerek-v190125

A különböző gondolataink és érzelmeink pedig a pszichés ill. belső ingerek. Ezek részben reflexiók a külső ingerekre (pl. örömet vagy bánatot okoz, amit a telefonodon olvasol, szépnek vagy csúnyának gondolod, amit látsz, jó illatúnak vagy büdösnek a szagokat), részben ezektől független ingerek (amikor például arra gondolsz, mit fogsz főzni).

A külső és a belső ingerek egy komplex egységet alkotnak az életedben, te is láthattad a fenti példán, hogy folyamatosan kölcsönhatásban állnak egymással. Amit érzékelsz a környezetedből, hat a gondolataidra és érzelmeidre, amit pedig gondolsz és érzel, befolyásolja a reakcióidat, viselkedésedet, döntéseidet. Ezek a reakcióid pedig azok számára lesznek külső ingerek, akik téged érzékelnek.

Ahogy az eddigiekből kitűnik, van egy olyan részünk, ahol a külső és belső ingerek találkoznak egymással, hatnak egymásra. Olyasmi, mint egy csomópont, ahol minden fizikai és pszichés inger összefut. Ezt a pszichés struktúrát hívjuk elmének vagy tudatnak.

psynet-a-csomopontban-az-elme-v190215

Ha jobban belegondolunk, rájövünk arra, hogy a belső ingerek nem csak gondolatok vagy érzelmek lehetnek. Mi van az álmainkkal vagy az ösztönös megérzésekkel? Az olyan típusú belső ingereket, amelyek nem tudatosak, tudattalan vagy tudatalatti ingereknek/impulzusoknak hívjuk.

psynet-tudattalan-ingerek-v190215

A belső, pszichés ingerek összességét (függetlenül attól, hogy tudatos vagy tudattalan információkról van szó), pszichés térnek is nevezzük. A pszichés tér tehát az a közeg, amelyben a mentális és érzelmi folyamatok játszódnak le, lépnek kölcsönhatásba egymással.

Szubliminális érzékelés

A környeztünkben zajló események információit az érzékszerveink segítségével rögzítjük. Öt emberi érzékszervet ismerünk, ezek a szem, a fül, az orr, a nyelv és a bőr, amelyek a felvett ingereket elektromos impulzusokká alakítják át, és az idegszálak útján továbbítják azokat az agyba.

Kutatások kimutatták, hogy másodpercenként 10 millió bit mennyiségű információt (azaz 10 millió ingert) képes érzékelni a szem és továbbítani a központi idegrendszernek. Ezt követi a hallórendszerünk 1 millió bittel, a szaglás mintegy 100 ezer bittel, az ízlelés és tapintás összesen 100 ezer bitnyi információval. Az érzékszerveink tehát összesen másodpercenként több mint 11 millió ingert képesek rögzíteni (Zimmermann 1989, Norretrander 1998).

Tudatosan azonban ezeknek az adatoknak csak a töredékét tudjuk feldolgozni. Ha csendben olvasunk, a tudat feldolgozási kapacitása 45 bit/másodperc (néhány szó), ha hangosan olvasunk, még kevesebb, mintegy 35 bit/sec.

Hogy a másodpercenkénti sokmillió környezeti impulzusból mit észlelünk tudatosan és mit nem, a figyelmünk fókuszán múlik. A szelektált információkat az emlékezet rögzíti, a feldolgozási (elemzési) folyamat eredménye lesz a tudatos döntéshozatal.

psynet-szubliminalis-erzekeles-v90215

Azokat a külső környezeti ingereket, amiket nem érzékelünk tudatosan, szubliminális ingereknek nevezzük. Ahogy az előbb láttuk, a bennünket érő környezeti hatásoknak több mint a 99%-a szubliminális inger, tehát nem tudatosodik.

Elme (tudat)

A tudatot Freud és Jung úgy  írták le, mint a léleknek (pszichés működésnek) azt a részét, amely a személy számára az adott pillanatban elérhető tartalmakat hordozza. Nem állandó állapot; ami tudatos, válhat tudattalanná és fordítva. A tudatos információk jellemzője, hogy szavakba önthetőek, képesek vagyunk őket kommunikálni.

Az elme (tudat) fogalmának a meghatározása a PSYNET rendszerében: az elme a tudatosodó információk rögzítésének (emlékezet), szelektálásának (figyelem/fókusz), feldolgozásának (elemzés), és a tudatos döntések rendszere.

Tehát elme = tudatos emlékek + tudatos figyelem/fókusz + tudatos elemzés + tudatos döntés.

Azért szerepel mindegyik készség előtt a tudatos jelző, mert mint majd később látni fogjuk, ezeknek megvan a tudattalan (mélytudati) megfelelője is.

Bővebben kifejtve az elme azon örökölt és megszerzett információk (emlékek, adatok) és a hozzájuk kapcsolódó érzelmek összessége, amelyekhez életünk során képesek vagyunk tudatosan hozzáférni, továbbá azok a készségek, amelyek lehetővé teszik ezen információk feldolgozását, kombinációját és továbbítását (pl. figyelem, intuíció, logika, kommunikáció).

psynet-az-elme-v190125

Mélyelme (mélytudat)

Jung a tudattalan fogalmát két részre bontotta. Az egyik rész az egyéni tudattalan, amit elmélete szerint elfojtott érzések, vágyak, fantáziák alkotnak, amiket az egyén átélt és megtanulta, hogy ezeket nem szabad tudatosítani, ezek az ún. (tudattalan) komplexusok.

A PSYNET elme-definíciójából már sejthető lehet, hogy ennél tágabban értelmezzük a tudattalan fogalmát. Mint levezettük, csak a bennünket érő ingerek töredékét (kb. egymilliomod részét) érzékeljük, dolgozzuk fel tudatosan. Mi történik a többivel? Közvetlenül a tudattalan elmébe kerülnek – amit a PSYNET rendszerében mélyelmének vagy mélytudatnak nevezünk -, és onnan fejtik ki hatásukat.

Hipnózissal foglalkozó szakemberek sokasága tapasztalta meg az elmúlt évtizedekben, hogy ha a pácienseik fókuszát a mélytudatra irányítják, olyan emlékeket is felszínre hozhatnak, amik korábban nem képeztek tudatos információt (pl. egy baleseti helyszín részleteit). Nem feltétlenül azért nem tudatosodnak ezek az információk, mert elfojtjuk őket, hanem mert egész egyszerűen korlátozott a tudatos információfeldolgozó képességünk. A környezeti ingerek közül mindig csak az az egymilliomod rész tudatosodik, amire a figyelmünk fókuszál.

Újabb agykutatások  szerint a tudatosnak tartott döntéseink többségét tudattalan döntés előzi meg. Ebből arra következtethetünk, hogy létezik egy nem-tudatos döntéshozatali mechanizmus is.

A PSYNET elméletében a mélyelme (mélytudat) az örökölt, illetve a fogantatás pillanata óta eltelt időszak emlékeinek, ismereteinek azon összessége, amikre egy adott pillanatban nem gondolunk, de asszociatív kapcsolatban állnak gondolkodásunk aktuális tárgyával, befolyásolják döntéseinket, gondolatainkat. Hasonló hatása lehet bizonyos környezeti körülményeknek is, amelyek tudatosulás nélkül hatnak a cselekedeteinkre, gondolatainkra, érzelmi állapotunkra. A fizikai térben gyűjtött észleléseink egy része az elmét (tudatos információ feldolgozást) kikerülve azonnal a mélyelmébe kerül (lásd szubliminiális érzékelés), mások tudatosodnak, majd feledésbe merülve válnak nem-tudatossá.

A nem-tudatos információk különböző technikákkal aktiválhatóak ill. reaktiválhatóak, azaz hozzáférhetővé tehetőek az elme tudatos információ feldolgozása számára. Ez spontán is megtörténhet.

psynet-melyelme-v190125

Rolf Landauer fizikus és információ-kutató fogalmazta meg először, hogy az információ nem egy absztrakt fogalom, hanem az információ fizikai. Olyannyira fizikai, hogy az ún. Landauer-elv szerint egy információ végérvényes törlése konkrét energiaveszteséggel jár. A kvantummechanika térhódítása a tudományos világban átalakította az információ-kutatás elméletét is. Új információ-elméleti fogalomként megjelent a kvantuminformáció, ami azokat a kvantummechanikai rendszerekben előforduló információkat jelenti, amelyek nem írhatóak le a klasszikus információ-elmélettel. A kvantuminformációk mindenféle egzotikus tulajdonsággal rendelkeznek, az egyik legérdekesebb a kvantum-összefonódás: olyan kapcsolatot jelent, amely független a távolságtól. Két összefonódott információ között misztikus, elemi kapcsolat áll fenn: az egyik állapotának megváltozása a másikra is azonnali hatással van, akkor is, ha többgalaxisnyi távolság van közöttük – olyan, mintha a két különböző információ-rész valójában egy lenne. Egyre közismertebb kvantumfizikai felismerés, hogy már a megfigyelés ténye is hatással van a megfigyelés tárgyára, azaz egyfajta kölcsönhatás alakul ki közöttük.

A kvantummechanika tapasztalatait tanulmányozva érdekes kérdések fogalmazódnak meg a tudat-kutatás számára. Az elme/mélyelme egyértelműen egy megfigyelő rendszer, ami információkkal dolgozik. Milyen információ-elméleti szabályok érvényesek rá? A klasszikusak vagy a tekinthetjük az elme/mélyelme egyes területeit kvantummechnaikai rendszernek, amelyekre a kvantuminformációk szabályai érvényesek? Ha minden információ fizikai, milyen struktúra hordozza a mélyelme és a később tárgyalt hiperelme információit?

Hiperelme (hipertudat)

Ahogy a mélyelme definíciójánál már említettük, Jung két részre bontotta a tudattalan fogalmát. A fentebb tárgyalt személyes tudattalan mellett a másik rész a kollektív tudattalan. A Jung-i definíció szerint ez olyan információkat tartalmaz, amelyek örökletesen tartoznak az emberhez, tehát nem az egyén életének eseményei töltik fel. Itt tároljuk Jung szerint az ősképeket, ezek azért léteznek, mert az emberiségnek van egy általános közös tapasztalata az életről, halálról, istenről, anyáról, apáról, születésről, jóról, rosszról.

Biztosan Jung is elgondolkozott azon, mitől válnak egyes gondolatok, mentális minták annyira dominánssá, hogy az egész emberiséget meghatározó ősképekké válnak. Az ősképek kialakulásának, formálódásának folyamata nyilván nem lezárt, most is létrejöhetnek, átalakulhatnak. Ezzel bővebben az elme-klaszter fogalmának meghatározásánál foglalkozunk.

A hiperelme rövid definíciója a PSYNET rendszerében: a földi élet kezdetei óta keletkezett információk intelligens feldolgozása és kommunikációja. Mivel egy olyan pszichés alapstruktúra, ami meghatározó hatással bír az elmében lejátszódó folyamatokra, úgy is fogalmazhatunk, hogy az evolúció pszichés motorja.

psynet-hiperelme-v190125

Az átmenet az elme, mélyelme és hiperelme között folytonos, nem egyértelműen behatárolható. Ezt mindenki megtapasztalja saját magán is: vannak információk, amikre minden pillanatban vissza tudunk emlékezni (hol van a lakásunk, a munkahelyünk, milyen közlekedési eszközt szoktunk használni, milyen ételeket szeretünk, kik a barátaink stb.), viszont arra is van példa, hogy röviddel ezelőtt történt események információi elvesznek (hová raktuk el a kulcsot, milyen filmet láttunk múlt héten). Ezeknek egy részét intenzív emlékezéssel reaktiváljuk, de biztosan arra is tud mindenki példát mondani, amikor minden próbálkozás ellenére sem sikerül tudatosítani, hol láttunk utoljára egy elveszettnek gondolt tárgyat. Korábban tudatos információk törlődnek váratlanul. A törlődés természetesen nem egy végleges állapot, csak épp a mélyelme mélységeibe merült az emlék, megfelelő technikákkal újra reaktiválható. Ezeket a technikákat azonban a mindennapi életben az emberek többsége nem használja.

3 éves életkor előtti emlékekkel nagyon kevesen rendelkeznek, vagy ha rendelkeznek is, csak kevés esemény marad tudatos információ. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek tudatosítható emlékeink abból az időszakból, csak épp olyan mélyre kerültek mélytudati tartományokban is, hogy egyszerű emlékezési technikákkal nem fogjuk tudni őket felidézni. A későbbiekben behatóbban foglalkozunk még ennek okaival.

A mélyelme és a hiperelme közötti határvonal még ennél is képlékenyebb, sokszor nehezen választható külön a két tartomány kép- és szimbólumvilága. Egy ponton túl egyre jobban összemosódik a “személyes” és a “kollektív” fogalma.

Élet

Az eddigi fogalmi definíciókat figyelembe véve megpróbálkozunk az élet fogalmának újfajta, az eddig ismertektől jelentősen eltérő meghatározására.

Összegezve mindazt, amit eddig megfogalmaztunk, láthatjuk, hogy az elme a fizikai ingerek (látás, hallás stb.)  és a pszichés ingerek (mélyelme, hiperelme) is folyamatosan bombázzák, de csak egy töredékük válik tudatossá. Mintha két oldalról, tölcséren keresztül önteténk bele az információkat. De mivel a tölcsér szűkül, az induló információmennyiségnek csak egy kis része érkezik meg az elmébe.

psynet-ingerek-gyújtópontjában-v190125

Az elme transzformálja a fizikai ingereket pszichés ingerekké és fordítva: a pszichés ingerek befolyásolják a döntéseinket, a cselekedeteinket a fizikai térben. Úgy is fogalmazhatunk: a pszichés tér a fizikai tér tükörképe, a fizikai tér a pszichés téré.

A PSYNET tudat-modelljének munkahipotézisében abból indulunk ki, hogy a pszichés tér és a fizikai tér egyes elemei egy közös kvantummechanikai rendszert alkotnak. A kvantumrészecskék határozzák meg, milyen fizikai ingerekkel találkozhat az elme (hiszen belőlük épül fel a fizikai anyag), a hiperelme pedig determinálja az elmét érő pszichés ingereket. A hiperelme struktúrái kvantum-összefonódásban állnak a kvantumok világával. 

Amennyiben az életet egy komplex, intelligens információs rendszernek tekintjük, az élet fejlődése ennek az információs rendszernek az evolúciója. A szaporodás ebből a perspektívából szemlélve nem más, mint az információs rendszer egy elemének reprodukciója. Ez egy kettős célt szolgál: a túlélést segítő információ “biztonsági mentése”, illetve egy olyan új információs struktúra létrehozása, ahol a reprodukált információ “tesztelhető” és tovább fejleszthető.

Az élet a PSYNET megfogalmazásában tehát: az információ tárolásának, feldolgozásának, reprodukciójának és felhasználási módszereinek összessége. Az élet evolúciója akkor sikeres, ha egy információs rendszer képes úgy fejlődni (új információkat létrehozni), hogy azok illeszkedjenek az élet ciklikus körforgásáinak folyamatába.